15 év tapasztalat
200 m2-es bemutatóterem
4000 m2-es raktár
Több mint 55 beszállító
Történetünk
Minden egy 17m2-es garázsban kezdődött.
Ha minden igaz 2005-öt írunk, olyan rég volt, hogy talán igaz sem volt. Akkoriban dolgozott kemény egy fő a cégben. Volt pár dolog a polcon, de annak is örültünk, hogy egyáltalán van az a pár dolog. Gázkészülék alkatrész volt a fő profilunk, majd hamar kibővítettük teljes épületgépészeti palettával illetve egy másik garázzsal amibe anyukám 323-as mazdája állt (jelzem ma is megvan, 145.000 km-t mutat az órája és 2019-ben 21 évesen jó egészségnek örvend), na meg a sok anyag bepolcozva plafonig.
2010-ben jött a felismerés, tovább kell lépni. Anyai nagyapám telkét, házát felhasználva nemcsak nagyobb helyre költöztünk, de portfóliónkat kibővítettük építőanyaggal is. A kereskedelem élére sikerült megnyernem feleségem édesanyját aki már régóta a szakmában tevékenykedett és egyébként évek óta rágtam a fülét e miatt. Azért remélem figyelitek, hogy 2010-et írunk nem sokkal a gazdasági válságot követően vagyunk. Ez azért fontos, mert helyt-helyt „bolondnak” néztek minket, engem, hogy ilyenkor akarunk mi építőanyag kereskedelembe belefogni. Nekünk lett igazunk, nem bántuk meg. Azóta számos bővítésen, újításon, átalakuláson és miegymáson mentünk keresztül és robogtunk, robogunk előre töretlenül. Ma már 200m2-es bemutatót terem mellett közel 500m2-es fedett raktár és majdcsak 4000m2-es területen várjuk kedves vásárlóinkat. Mára a térség egyik meghatározó kereskedésévé nőttük ki magunkat.
Tudjuk hol van lent mert onnan jövünk, és nem felejtjük, de most arra vagyunk kíváncsiak, hol van a fent és milyen magasra tudunk felmászni. Fejlesztési ambíciónkból mit sem veszítve folytatjuk munkánkat.
Hogy miért beszéltem egész végig többesszámban, elmondom.
Mert soha sem voltam egyedül. Mindig ott volt nekem a családom és ha már mára sajnos foghíjas is, de azért még mindig ott vannak mellettem. Ez az úgynevezett FamilyPower amiben egyik nagytiszteletű barátom szerint rejlik az erőm, erőnk, lehet igaza van. Nem is olyan rég volt egy merészebb ötletem. Elmeséltem a feleségemnek, aki másnap annyit mondott nem szeretném, ha megvalósítanád, de ha mégis belevágsz, én maximálisan melletted állok és támogatlak mindenben.
Ezúton köszönöm a családomnak, édesanyámnak, édesapámnak, feleségem szüleinek a sok támogatást és a belém vetett bizalmat és nem utolsó sorban feleségemnek, mert nélküle ez nem menne.
A gázkészülék alkatrész bolt édesapám ötlete, vágya álma volt. Ha azt 2005-ben nem csináljuk meg, most ki tudja merre járnánk.
év tapasztalat
m2-es bemutatóterem
m2-es raktár
beszállító
Forgalmazott termékeink köre
ÉPÍTŐANYAG
Boltunkban beszerezheted azokat a terméket, melyek szükségesek építkezésedhez vagy felújításodhoz, legyen szó vasanyagról, alapozáshoz, vakoláshoz vagy burkoláshoz szükséges anyagokról.
ÉPÜLETGÉPÉSZET
Bármilyen fűtési módra kínálunk megoldást: gáz- és szilárd tüzelésű kazánok, kandallók, kályhák, elektromos fűtőtestek, felület fűtési rendszerek széles választéka kapható üzletünkben.
BURKOLATOK
A burkolat kiválasztásakor figyelembe kell vennünk annak funkcióit, de bármilyen típusra is van szüksége, Tüzépünkön kedvedre válogathatsz széles kínálatunkból.
Fürdőszoba
Minden fürdőszoba elengedhetetlen kelléke a szaniter, amivel tökéletessé teheti annak megjelenését. Széles termékpalettánknak köszönhetően a hagyományostól a modernig mindenki megtalálja a számára megfelelő darabot.
Tüzelőanyag
Friss beérkezésű tüzelőanyagokkal várjuk kedves ügyfeleinket. E mellett, ne feledkezzünk meg a segédanyagokról sem, többek között az alágyújtósról vagy a koromtalanítóról, melyeknek szintén nagy hasznát vehetjük a hidegebb időkben.
Címünk
4200, Hajdúszoboszló
Bajcsy-Zsilinszky utca 73.
Hívj minket
+36 20 273 2442
Cím
NYITVATARTÁS
Szombat: 7:30 – 12:30
Vasárnap: ZÁRVA